Nagykunsági táj a 18. század közepéig
Az Alföld Magyarországnak az a tájegysége, amelyik évszázadok során rengeteget változott. Nyomot hagytak a történelmi korok, a tatár, a török, majd később a Rákóczi szabadságharc. De gyökeresen megváltoztatta a táj arculatát a belső társadalomfejlődés is. Az ártéri és folyószabályozás eredményeképp jórészt megszűnt a mocsárvilág, ami évszázadokig uralta a tájat.
Alföldi vagyok, a Nagykunság szülötte.
Szűkebb tájegységem, a Nagykunság érdekel, benne Karcag múltja.
Azt gondolom, hogy a fellelhető történelmi források - ha néha egyes korokról szűkösek is - visszavezethetnek bennünket abba a világba és megérinthetjük az egyes korok hangulatát, az itt élő emberek mindennapjait.
A táj, a természeti adottságok, az éghajlat, a növény és állatvilág meghatározza az emberek mindennapjait, ezen keresztül gondolkodás módjukat, elképzeléseiket a világról.
Azt hiszem - és ezzel talán nem követek el nagy hibát, ha megállapítom - hogy a kunok betelepülésétől eltelt jó pár évszázad alatt a táj nem sokat változott.
A Nagykunság mocsarakkal, árterekkel szabdalt világa a mai ember számára elképzelhetetlen. Pedig, ha rátekintünk a Google térképre, ma is felfedezhetők a régi világ nyomai.
Különösen akkor válik érdekessé az összevetés, ha régi térképeket, leírásokat tanulmányozunk.
Szerencsére, fennmaradtak hiteles és részletes leírások, térképek. Abból a korból, amikor az emberi természet-átalakítás még nem változtatta meg a táj képét.
A kunok magyarországi betelepülése a tatárjárás után vált mindkét fél (a magyar király és a kunok) számára hasznos és kölcsönösen elfogadható döntéssé. IV. Béla rendelkezésére állt néhány tízezres hadra fogható, a vándorlások és a sorozatos keletről jövő támadások miatt még harcedzett tömeg. A kunok a lakatlan területek benépesítésével megtarthatták önállóságukat. Csatlakoztak egy nagyobb és fejlettebb államalakulathoz, ami biztonságot adhatott nekik. Az együttműködés az első időkben nem volt zavartalan, hiszen viszálykodással, harccal, kivonulással telt az első néhány évtized. Csak mintegy 50 év múlva rendeződött a helyzet és telepedtek le a kunok, elfogadva a kereszténységet és azt az egyezséget, amelyik évszázadokig meghatározta belső társadalom-fejlődésüket. De erről később.
Letelepedtek a Mezőföldön, a Kiskunságban, a Jászságban és a Nagykunságban.
Lehet, hogy nagy merészség 18. századi térkép és leírás alapján a táj képét visszavetíteni a középkor és az újkor elejére, de mentségemre legyen mondva, én nem vagyok történész, csak a megérzéseimre hagyatkozom, amikor ennyire vakmerő tettre vetemedem.
Mikoviny Sámuel térképe a Jászkun kerületről, 1731.
Mint ahogy a bevezetőben már említettem, részletesen a Nagykunsággal foglalkozom.
Ha rápillantunk a 18. század első felében készült térképre, akkor szembetűnik, hogy a Nagykunság mocsarakkal, árterekkel esetleg folyókkal szabdalt terület volt, ami szinte teljesen bekerítette a területet.
Olyan vidék volt, ahováadóellenőr a hatalom ritkán küldött megbízottat, ahol a véres kardot is csak kétéltű járművön lehetett körbevinni.
Mikoviny Sámuel térképe a Nagykunságról, 1731.
Szerencsére, ugyanabból a korból szöveges feljegyzés is született Bél Mátyástól, aki szemléletes és hangulatos leírást ad a Nagykunságról.
FIZIKAI FÖLDRAJZ
A kerületek nevéről, számáról, fekvéséről és természeti viszonyairól.
A megyéken kívül vannak az országnak más, megkülönböztetett részei is, amelyeket kerületeknek (districtus) neveznek. Egyesek a kunoké, mások a, jászoké avagy filiszteusoké] mindegyik a nevét a saját lakosairól kapta, akiket befogadott. -
Ami a kunok kerületeit illeti, azokból kettő van: az egyiket Nagykun kerületnek hívják területének egykori kiterjedtsége, valamint talán lakosainak száma miatt, mivel azon a részen az e nevű népből többen telepedtek le: a másikat Kiskun kerületnek, mivel kisebb területen és talán kisebb lélekszámban népesült be, ámbár Kun Lászlónak a kanoknak adott okleveleiben az áll, hogy egyesek a Tisza és a Duna között laktak, mások ellenben a Körös (Kriss avagy Chrysius) folyó mellett, illetve a Maros (Moravetz avagy Marusius) és a Körös folyók között, vagy pedig a Körös mindkét partján, részint pedig a Temes (Thimucz, Temesius) és a Maros (Marus) folyók között.
Különben ma. már nem lehet bebizonyítani, hogy a kettő közül melyik volt a nagyobb, és melyik a kisebb, ugyanis állandóan változtak, és hol az egyik kerületben, hol pedig a másikban volt nagyobb számú a lakosság. Hogy csak az 1582. évre hivatkozzunk, az akkori összeírás a Nagykunságban tizenöt települést számlált, a Kiskunságban pedig csak tízet. E számadat azonban később úgy változott meg, hogy ez utóbbiban többet találtak, mint az előbbiben. Nem egykönnyen lehetne bebizonyítani azt sem, hogy a Nagykun kerület ma megelőzi a Kiskun kerületet területének nagyságával, sőt inkább a kiskunoknak sokkal kiterjedtebb területük van, és úgy tűnik, hogy a kiskunok területe sokkal nagyobb a nagykunokénál.
A Nagykun kerület a Tisza, a Berettyó és a Körös között van Heves avagy Szolnok és Békés vármegyék határán. Kerülete mintegy nyolc magyar mérföld, és majdnem annyi a hosszúsága is, mivel a falvak sűrűn helyezkednek el, és a területük kicsiny. Amint ugyanis Kunhegyest elhagytuk, Madarasig csak egy mérföldnek tűnt az út, innen Karcagújszállásíg kettőnek, ugyanannyinak Túrkevéig, és innen Kisújszállásig megint egy mérföldnek, és miután ezt szinte köralakban megtettük, a visszaúton Kisújszállástól Kunhegyesig hasonlóképpen szűk két mérföldet jöhettünk vissza. Ha pedig felbecsüljük ezeknek a helyeknek és Kunszentmárton falunak a távolságát, amely szintén a Nagykunsághoz tartozik, akkor rájövünk, hogy kerületünk még mintegy öt mérfölddel hosszabb. De ugyanilyen hosszúságban Heves megyében fekszik az összes falu meg puszta, azzal a kevés kivétellel, amely Kisújszálláson és Fegyverneken túl van. Így ebből az is világos, hogy hajdan a kunok a Körösön túlra is kiterjeszkedtek (Kunszentmárton ugyanis a túlsó parton van), vagy itt-ott a Körös mellett magyarok közé ékelődtek, ahogy azt Kun László okirata is tartalmazza, és távolabb a Körös, a Maros meg a Temes folyók között szétszóródtak.
Egyébként az egész vidék, melyet a kunok birtokolnak ,sík mező, semmiféle vagy csak egész kevés erdő árnyékolja, és ahol csupasz és nyílt térség van, ott sem folyik át rajta egyetlen folyó sem, amely friss Vízzel szolgálna. Ámbár a Berettyó egy kissé megközelíti Túrkeve falut, de csak kis részen, és ha, egy kicsit szomszédos is vele, éppen csak megnyalintja azt, és ismét a megye irányába indul. Így azután, ha meg nem öntözné a Tisza egyik ága, a Kakat, nem volna folyóvize, de ez, mihelyt Kunhegyeshez ér, görbe kanyarulatával befurakodik az egész területbe, és megöntözi Kolbászt és a vele szomszédos más pusztákat Karcag és Kisújszállás alatt, majd innen egyenesen keletnek fordulva a Berettyóba ömlik. Árterében lustán gördül tova, s mindkét partján sok nádat terem, amely nem kis hasznára van a fában szűkölködő vidéknek. Természetesen a barmoknak hasonlóképpen jót tesz vizeivel, különben felhevülnének. Ugyanennek vizével pótolják az emberek is a vízhiányt. Mégis gyakran kiszárad nyári szárazság idején, ha ugyan meg nem marad a Tisza időnkénti áradása következtében. Így aztán a Tisza változása szerint hol elfogy, hol bőven árad, majd ki is önt. Ámbár ez akadályozza a közlekedést, mégis kedvez a növényzetnek, és öntözi a földeket: így ugyanis a megöntözött talajon annál jobban megerősödnek a vetemények. A föld különben kövér, feketés, ha megtelítődik nedvességgel, megterem mindenféle magot, noha trágyázás nélkül pusztán csak szántással forgatják meg; a szőlőt is megtűri, melynek gyümölcse halványvörös és kellemes, de nem tárolható. Nem marad el állattartásban sem, sőt ökrök, lovak, disznók és juhok igen kiváló ivadékait neveli. Szarvasok, őzek már nincsenek, de kedvező a nyulaknak meg a mezei és vízi madarak végnélküli csapatainak, különösen a Kakat ág víz alatt álló posványai és nádas mocsarai környékén. A Nagykunságban a töméntelen szúnyogon kívül megfígyeltünk egy rovarfajt vagy darázsféleséget, amely oly ártalmas, hogy láthatóan még ígásállatokat is le tud teríteni. Ezért miközben a visszaúton Orczy jászkun kapitánnyal Külső-Szolnok vármegyében tartózkodtunk Kenderes és Kisújszállás táján, szükséges volt, hogy az odahívott helybeli parasztok fuvaroslovaíknak szénát gyújtva tüstént füstöt csináljanak. Ez azután elűzte azokat az ártalmas rovarokat.
1 magyar mérföld = 8353 méter
Mikoviny Sámuel.
Életrajz.
Bél Mátyás.
A tudós szerző Zólyom megyében Ocsován született 1684. márc. 24-én, és Pozsonyban halt meg 1749 aug. 29-én. Szlovák szülők gyermekeként Losoncon tanult meg magyarul, s magyar tudását besztercebányái, pozsonyi iskolái elvégzése után Pápán tökéletesítette. Húsz éves korában jutott ki a hallei egyetemre, ahol teológiát hallgatott filozófiai, történeti, nyelvészeti tanulmányaival egyidejüleg.
Rákóczi szabadságharca idején tért vissza a Felvidékre 1708-ban a besztercebányai evangélikus gyülekezet segédlelkészének, utóbb a deák iskola igazgatójának, majd innen a pozsonyi líceum vezetésére hívták meg. Ötesztendei iskolaszervezés után 1719-től élete végéig ellátta az ottani német egyházközség prédikátori teendőit.
A tudós egyforma könnyedséggel használta a magyar, német, cseh, latin nyelvet, és nyelvismerete mellett igazi polihisztor volt, nemzete múltjának és jelenének bámulatos érdeklődésü és tajékozottságú kutatója. A forráskutatóil s anyaggyűjtő buzgalom párosult benne a kor színvonalán felül kiemelkedő módszerességgel, kritikai érzékkel. Történetkritikai alapelveivel nagy szakmai elismerést szerzett nevének, s nálunk ő rakta le a tudományos földrajzírás alapjait.
Forrás: Bács-Kiskun Megyei Levéltár,
Bács-Kiskun megye múltjából
ILLYÉS BÁLINT ÉS SZŐTS RUDOLF:
Bél Mátyás:
A kunok és jászok avagy filiszteusok kerületei
Kecskemét, 1975
Az Alföld Magyarországnak az a tájegysége, amelyik évszázadok során rengeteget változott. Nyomot hagytak a történelmi korok, a tatár, a török, majd később a Rákóczi szabadságharc. De gyökeresen megváltoztatta a táj arculatát a belső társadalomfejlődés is. Az ártéri és folyószabályozás eredményeképp jórészt megszűnt a mocsárvilág, ami évszázadokig uralta a tájat.
Alföldi vagyok, a Nagykunság szülötte.
Szűkebb tájegységem, a Nagykunság érdekel, benne Karcag múltja.
Azt gondolom, hogy a fellelhető történelmi források - ha néha egyes korokról szűkösek is - visszavezethetnek bennünket abba a világba és megérinthetjük az egyes korok hangulatát, az itt élő emberek mindennapjait.
A táj, a természeti adottságok, az éghajlat, a növény és állatvilág meghatározza az emberek mindennapjait, ezen keresztül gondolkodás módjukat, elképzeléseiket a világról.
Azt hiszem - és ezzel talán nem követek el nagy hibát, ha megállapítom - hogy a kunok betelepülésétől eltelt jó pár évszázad alatt a táj nem sokat változott.
A Nagykunság mocsarakkal, árterekkel szabdalt világa a mai ember számára elképzelhetetlen. Pedig, ha rátekintünk a Google térképre, ma is felfedezhetők a régi világ nyomai.
Különösen akkor válik érdekessé az összevetés, ha régi térképeket, leírásokat tanulmányozunk.
Szerencsére, fennmaradtak hiteles és részletes leírások, térképek. Abból a korból, amikor az emberi természet-átalakítás még nem változtatta meg a táj képét.
A kunok magyarországi betelepülése a tatárjárás után vált mindkét fél (a magyar király és a kunok) számára hasznos és kölcsönösen elfogadható döntéssé. IV. Béla rendelkezésére állt néhány tízezres hadra fogható, a vándorlások és a sorozatos keletről jövő támadások miatt még harcedzett tömeg. A kunok a lakatlan területek benépesítésével megtarthatták önállóságukat. Csatlakoztak egy nagyobb és fejlettebb államalakulathoz, ami biztonságot adhatott nekik. Az együttműködés az első időkben nem volt zavartalan, hiszen viszálykodással, harccal, kivonulással telt az első néhány évtized. Csak mintegy 50 év múlva rendeződött a helyzet és telepedtek le a kunok, elfogadva a kereszténységet és azt az egyezséget, amelyik évszázadokig meghatározta belső társadalom-fejlődésüket. De erről később.
Letelepedtek a Mezőföldön, a Kiskunságban, a Jászságban és a Nagykunságban.
Lehet, hogy nagy merészség 18. századi térkép és leírás alapján a táj képét visszavetíteni a középkor és az újkor elejére, de mentségemre legyen mondva, én nem vagyok történész, csak a megérzéseimre hagyatkozom, amikor ennyire vakmerő tettre vetemedem.
Mikoviny Sámuel térképe a Jászkun kerületről, 1731.
Mint ahogy a bevezetőben már említettem, részletesen a Nagykunsággal foglalkozom.
Ha rápillantunk a 18. század első felében készült térképre, akkor szembetűnik, hogy a Nagykunság mocsarakkal, árterekkel esetleg folyókkal szabdalt terület volt, ami szinte teljesen bekerítette a területet.
Olyan vidék volt, ahová
Mikoviny Sámuel térképe a Nagykunságról, 1731.
Szerencsére, ugyanabból a korból szöveges feljegyzés is született Bél Mátyástól, aki szemléletes és hangulatos leírást ad a Nagykunságról.
FIZIKAI FÖLDRAJZ
A kerületek nevéről, számáról, fekvéséről és természeti viszonyairól.
A megyéken kívül vannak az országnak más, megkülönböztetett részei is, amelyeket kerületeknek (districtus) neveznek. Egyesek a kunoké, mások a, jászoké avagy filiszteusoké] mindegyik a nevét a saját lakosairól kapta, akiket befogadott. -
Ami a kunok kerületeit illeti, azokból kettő van: az egyiket Nagykun kerületnek hívják területének egykori kiterjedtsége, valamint talán lakosainak száma miatt, mivel azon a részen az e nevű népből többen telepedtek le: a másikat Kiskun kerületnek, mivel kisebb területen és talán kisebb lélekszámban népesült be, ámbár Kun Lászlónak a kanoknak adott okleveleiben az áll, hogy egyesek a Tisza és a Duna között laktak, mások ellenben a Körös (Kriss avagy Chrysius) folyó mellett, illetve a Maros (Moravetz avagy Marusius) és a Körös folyók között, vagy pedig a Körös mindkét partján, részint pedig a Temes (Thimucz, Temesius) és a Maros (Marus) folyók között.
Különben ma. már nem lehet bebizonyítani, hogy a kettő közül melyik volt a nagyobb, és melyik a kisebb, ugyanis állandóan változtak, és hol az egyik kerületben, hol pedig a másikban volt nagyobb számú a lakosság. Hogy csak az 1582. évre hivatkozzunk, az akkori összeírás a Nagykunságban tizenöt települést számlált, a Kiskunságban pedig csak tízet. E számadat azonban később úgy változott meg, hogy ez utóbbiban többet találtak, mint az előbbiben. Nem egykönnyen lehetne bebizonyítani azt sem, hogy a Nagykun kerület ma megelőzi a Kiskun kerületet területének nagyságával, sőt inkább a kiskunoknak sokkal kiterjedtebb területük van, és úgy tűnik, hogy a kiskunok területe sokkal nagyobb a nagykunokénál.
A Nagykun kerület a Tisza, a Berettyó és a Körös között van Heves avagy Szolnok és Békés vármegyék határán. Kerülete mintegy nyolc magyar mérföld, és majdnem annyi a hosszúsága is, mivel a falvak sűrűn helyezkednek el, és a területük kicsiny. Amint ugyanis Kunhegyest elhagytuk, Madarasig csak egy mérföldnek tűnt az út, innen Karcagújszállásíg kettőnek, ugyanannyinak Túrkevéig, és innen Kisújszállásig megint egy mérföldnek, és miután ezt szinte köralakban megtettük, a visszaúton Kisújszállástól Kunhegyesig hasonlóképpen szűk két mérföldet jöhettünk vissza. Ha pedig felbecsüljük ezeknek a helyeknek és Kunszentmárton falunak a távolságát, amely szintén a Nagykunsághoz tartozik, akkor rájövünk, hogy kerületünk még mintegy öt mérfölddel hosszabb. De ugyanilyen hosszúságban Heves megyében fekszik az összes falu meg puszta, azzal a kevés kivétellel, amely Kisújszálláson és Fegyverneken túl van. Így ebből az is világos, hogy hajdan a kunok a Körösön túlra is kiterjeszkedtek (Kunszentmárton ugyanis a túlsó parton van), vagy itt-ott a Körös mellett magyarok közé ékelődtek, ahogy azt Kun László okirata is tartalmazza, és távolabb a Körös, a Maros meg a Temes folyók között szétszóródtak.
Egyébként az egész vidék, melyet a kunok birtokolnak ,sík mező, semmiféle vagy csak egész kevés erdő árnyékolja, és ahol csupasz és nyílt térség van, ott sem folyik át rajta egyetlen folyó sem, amely friss Vízzel szolgálna. Ámbár a Berettyó egy kissé megközelíti Túrkeve falut, de csak kis részen, és ha, egy kicsit szomszédos is vele, éppen csak megnyalintja azt, és ismét a megye irányába indul. Így azután, ha meg nem öntözné a Tisza egyik ága, a Kakat, nem volna folyóvize, de ez, mihelyt Kunhegyeshez ér, görbe kanyarulatával befurakodik az egész területbe, és megöntözi Kolbászt és a vele szomszédos más pusztákat Karcag és Kisújszállás alatt, majd innen egyenesen keletnek fordulva a Berettyóba ömlik. Árterében lustán gördül tova, s mindkét partján sok nádat terem, amely nem kis hasznára van a fában szűkölködő vidéknek. Természetesen a barmoknak hasonlóképpen jót tesz vizeivel, különben felhevülnének. Ugyanennek vizével pótolják az emberek is a vízhiányt. Mégis gyakran kiszárad nyári szárazság idején, ha ugyan meg nem marad a Tisza időnkénti áradása következtében. Így aztán a Tisza változása szerint hol elfogy, hol bőven árad, majd ki is önt. Ámbár ez akadályozza a közlekedést, mégis kedvez a növényzetnek, és öntözi a földeket: így ugyanis a megöntözött talajon annál jobban megerősödnek a vetemények. A föld különben kövér, feketés, ha megtelítődik nedvességgel, megterem mindenféle magot, noha trágyázás nélkül pusztán csak szántással forgatják meg; a szőlőt is megtűri, melynek gyümölcse halványvörös és kellemes, de nem tárolható. Nem marad el állattartásban sem, sőt ökrök, lovak, disznók és juhok igen kiváló ivadékait neveli. Szarvasok, őzek már nincsenek, de kedvező a nyulaknak meg a mezei és vízi madarak végnélküli csapatainak, különösen a Kakat ág víz alatt álló posványai és nádas mocsarai környékén. A Nagykunságban a töméntelen szúnyogon kívül megfígyeltünk egy rovarfajt vagy darázsféleséget, amely oly ártalmas, hogy láthatóan még ígásállatokat is le tud teríteni. Ezért miközben a visszaúton Orczy jászkun kapitánnyal Külső-Szolnok vármegyében tartózkodtunk Kenderes és Kisújszállás táján, szükséges volt, hogy az odahívott helybeli parasztok fuvaroslovaíknak szénát gyújtva tüstént füstöt csináljanak. Ez azután elűzte azokat az ártalmas rovarokat.
1 magyar mérföld = 8353 méter
Mikoviny Sámuel.
Életrajz.
Bél Mátyás.
A tudós szerző Zólyom megyében Ocsován született 1684. márc. 24-én, és Pozsonyban halt meg 1749 aug. 29-én. Szlovák szülők gyermekeként Losoncon tanult meg magyarul, s magyar tudását besztercebányái, pozsonyi iskolái elvégzése után Pápán tökéletesítette. Húsz éves korában jutott ki a hallei egyetemre, ahol teológiát hallgatott filozófiai, történeti, nyelvészeti tanulmányaival egyidejüleg.
Rákóczi szabadságharca idején tért vissza a Felvidékre 1708-ban a besztercebányai evangélikus gyülekezet segédlelkészének, utóbb a deák iskola igazgatójának, majd innen a pozsonyi líceum vezetésére hívták meg. Ötesztendei iskolaszervezés után 1719-től élete végéig ellátta az ottani német egyházközség prédikátori teendőit.
A tudós egyforma könnyedséggel használta a magyar, német, cseh, latin nyelvet, és nyelvismerete mellett igazi polihisztor volt, nemzete múltjának és jelenének bámulatos érdeklődésü és tajékozottságú kutatója. A forráskutatóil s anyaggyűjtő buzgalom párosult benne a kor színvonalán felül kiemelkedő módszerességgel, kritikai érzékkel. Történetkritikai alapelveivel nagy szakmai elismerést szerzett nevének, s nálunk ő rakta le a tudományos földrajzírás alapjait.
Forrás: Bács-Kiskun Megyei Levéltár,
Bács-Kiskun megye múltjából
ILLYÉS BÁLINT ÉS SZŐTS RUDOLF:
Bél Mátyás:
A kunok és jászok avagy filiszteusok kerületei
Kecskemét, 1975
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése