Történelem 1.

Mint minden nomád nép, a kunok is az ázsiai sztyeppe végtelen pusztaságain vándoroltak mindaddig, míg  a mongolok állandó támadásaikkal nyugatra nem szorították őket. A 13. század elején a Fekete tenger és az Alduna közötti területet birtokolják. Felveszik a kereszténységet, létrejön az általuk birtokolt területen az első püspökség.

Nagyobb térképre váltás

Az 1237-38-as mongol támadások elől 1239-ben Magyarország területére költöznek.
Közvetlenül a tatárjárás után annyira megromlik velük a viszony, hogy pusztítva kivonulnak az országból.
Néhány év múlva újra visszatelepülnek. A tatárjárás komoly pusztításokat végzett a lakosság körében. A Dunától keletre eső területek lakossága megcsappant. Ekkor telepednek le a kunok és segédcsapataik a Maros vidékén, majd a Nagykunságban, a Kiskunságban, a Mezőföldön és a Jászságban.
A kunok és a jászok (korabeli megnevezésük: filiszteusok) akkor még pásztorkodással foglalkoztak, ha kellett, megküzdöttek a legelők használatáért. A Tiszántúl gyéren lakott területei megfeleltek eddigi életmódjuknak. Nagykunsági betelepedésükre semmilyen adatot nem találtam, de vándorló életmódjuk magyarázza, hogy felfedezték azt a területet, ahol aránylag biztonságban élhetnek. A 14. század elején a jászok már birtokolják a mai jászság nagy részét. A kunok egy része a Nagykunságot birtokolja. Keletről, délről a Berettyó és a Hortobágy folyók által táplált, nagy kiterjedésű Sárrét mocsarai, nyugatról, északról a Tisza és ártere védelmet nyújtott számukra. A rendszeresen kiáradó folyók nyárra az ott élő lakosság számához viszonyítva elegendő gazdag legelőt biztosítottak a szolid, pásztorkodó polgári léthez.

Ezen a sematikus térképen láthatod, hogy a kunok és a jászok mely területeket birtokolták.

Néhány évtizedes helykeresés után eldől sorsuk és végleg letelepednek az országban. 1279-ben IV. László törvényekben rögzíti a kun kiváltságokat. IV. (Kun) László, aki anyai ágon kun származású, jogilag kivételes helyzetbe hozza őket, hiszen önálló jogszolgáltatást biztosít a számukra. A jászok és a kunok kivételes helyzete 1848-ig érvényben marad. Legfőbb bírájuk az ország nádora, kiiktatva minden földesúri és vármegyei jogintézményt. Történelmük során - egy rövid, néhány évtizedes időszaktól eltekintve - önállóan formálhatták közösségeik életét. Cserében vállalták a király katonai szolgálatát, ami a  tatárjárás után megcsappant lakosság miatt indokolt volt.
A kunok még hosszú ideig pásztorkodó életmódot folytattak. A jászok betelepedésük után sem adták fel az állattenyésztést, de azzal párhuzamosan egyre inkább helyhez kötött, földművelő életmódra tértek át. Információim alapján legtovább a nagykunok tartottak ki a hagyományos pásztorélet mellett.
Életük jó másfél évszázadig unalmasan telt. Kialakították szálláshelyeiket, hajtották állataikat legelőről legelőre, néha a király parancsára, az 1279-es kun törvények értelmében hadba vonultak. Az ország határain belül ingyen voltak kötelesek harcolni, azon kívül fizetségért, ami a legtöbb esetben a szabad rablás szemérmes és a középkorban általánosan elfogadott megfogalmazása volt.
A török időkig csendben csordogált az életük a fent vázolt keretek között. Küzdöttek a marhavésszel, a mocsarakból kirajzó rovarokkal...